A felhasználóbarát működés érdekében az oldalon sütiket (cookies) használunk. További információ   Elfogadom

rendi

Öt magyar startup, ami meghódíthatja a világot

Öt magyar startup, ami meghódíthatja a világot
2016.09.06

Rendi

A legjobb vállalkozások alapvető emberi igényekre apellálnak, márpedig takarítani senki sem szeret. A Rendi – a 2015-ös induláskor még Helpy néven futott – erre kínál megoldást, takarítókat közvetítenek ki, 48 órán belül, magánszemélyeknek és háztartásoknak. Takarítószolgálat persze évek óta létezik, aki megengedhette magának, alkalmazta is, de a mindig ugyanakkor érkező taki néni nem mindenkinek fér bele a napirendjébe, hiszen nem túl rugalmas.

Erre ment rá a Rendi, vagyis amikor a házibuli után kéne egy gyors kármentés, őket kell hívni. A cég az Uberhez hasonlóan működik, vagyis takarítókkal áll szerződésben, akiket összekapcsol a megrendelőkkel, ezért jutalékot kap a takarítások után. Az ügyfél nem közvetlen a takarítókkal szerződik, hanem a rendi felhasználási feltételeit fogadja el, vagyis közvetve bízza meg a szakembert. Két hónappal az indulás után, 2015 októberében napi 4-5 megrendelés futott be, de 2016 áprilisára ez a szám már elérte a heti 150-200-at. Így lehet koszból pénzt csinálni.

http://index.hu/bcs/2016/09/01/ot_magyar_startup_ami_meghodithatja_a_vilagot/