A felhasználóbarát működés érdekében az oldalon sütiket (cookies) használunk. További információ   Elfogadom

rendi

Magyar start-up segít a vak gyerekeken

Magyar start-up segít a vak gyerekeken
2018.09.26

„A kollégium fontos helyszíne az intézmény tanulóinak, hiszen ez a második otthonuk. Számos diákunk nem tud hétközben hazautazni, így az iskolai időszakban nagyon sok időt töltenek el itt. A gyerekek a csempét érintve, tapintva, annak nekidőlve közlekednek a folyosón, így nem is kérdés, milyen fontos ennek higiénikussá tétele. A mindennapos takarítás alkalmával ugyanakkor nem mindig jut idő olyan aprólékos dolgokra, mint a folyosón, fürdőhelyiségekben lévő kilincsek tisztítása, amit szintén egymás után fognak meg a kis lakók" – mondta el Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája intézményvezetője, Somorjai Ágnes. 

Kiemelt jelentősége van a fertőtlenítésnek

„Az őszi időszakban különös jelentősége van a fertőtlenítésnek, hiszen a nyár után ilyenkor kerülnek újra közösségbe a gyerekek, ahol fokozottabban vannak kitéve a fertőzéseknek. Ez a vakokra és gyengén látókra még inkább igaz, mert életükben a tárgyak, felületek és egymás megtapintásnak kiemelt szerepe van" – tette hozzá Somorjai Ágnes.„

Tavaly a halmozottan hátrányos helyzetűek készségfejlesztő tagozatán serénykedtek a Rendi munkatársai,idén a kollégium volt a soros. Nagyobb, de könnyebben takarítható terület volt, mint a tavalyi. Itt ágyak, szekrények, ablakok vannak, melyeket le kellett törölni, illetve szőnyegek, melyeket ki kellett porszívózni.Az eredmény itt szó szerint kézzel fogható" –

húzta alá az intézményvezető.