A felhasználóbarát működés érdekében az oldalon sütiket (cookies) használunk. További információ   Elfogadom

rendi

50 milliót kapott a Helpy

50 milliót kapott a Helpy
2016.03.21

A Drukka startup stúdió mintegy féléve indította útjára az online takarítás közvetítés területén hazánkban és Kelet-Közép-Európában is hiánypótló Helpy-t. A dinamikusan fejlődő startup már havi szinten több száz ügyféltől kap megrendelést. A tőkeinjekció célja a nemzetközi terjeszkedés előmozdítása.


Tőlünk nyugatra az online takarításközvetítés már jelentős piaccal bír és dinamikusan fejlődik. Az USA-ban, Kanadában, az Egyesült Királyságban és Németországban már több techvállalkozás indult el ebben a szegmensben, melyek közül a legsikeresebbek - a Helpling, a Hassle, vagy a Handy - a befektetők számára is vonzóak, hiszen a három cég átszámítva összesen több tízmilliárd forintnyi tőkéhez is hozzájutott már.

A magyar Helpy tavaly szeptemberben indult, és azóta már több ezer ügyfélnek nyújtott szolgáltatást egyelőre Budapesten, Győrben és Szegeden. A startup profilja nemcsak hazánkban, hanem a kelet- közép-európai régióban is egyedülálló, így jelentős tér kínálkozik a nemzetközi terjeszkedésre, amit az alapítók ki is akarnak használni. Közel 50 milliós befektetés régiós növekedésre A Central Fund Tőkealapkezelő kötelékébe tartozó Conor Tőkealap nemrégiben 150 ezer eurót (több, mint 50 millió forintot) fektetett a startup-ba.

A finanszírozás felhasználásával a Helpy a közép-kelet- európai piacokat tervezi meghódítani.

„A Conor Tőkealap az utóbbi években mintegy 30 befektetést hajtott végre növekvő hazai startup vállalkozásokba. Büszkék vagyunk, hogy a Helpy pénzügyi és szakmai partnerei lehetünk a hazai és regionális növekedési potenciál kiaknázásában. A befektetési döntésünket a Helpy dinamikus csapatára és átgondolt, analitikailag is alátámasztott növekedési terveire alapoztuk" - hívta fel a figyelmet Krausz Zoltán befektetési igazgató. „A Helpy mintegy fél év alatt jelentős növekedést ért el a menedzsment elkötelezettsége és a Drukka startup stúdió által alkalmazott, növekedés fókuszú módszereknek köszönhetően. A szolgáltatás hamarosan Debrecenben, Pécsett és Miskolcon is elérhető lesz, és ezzel párhuzamosan a nemzetközi terjeszkedést is megkezdjük. Az online takarítás közvetítés egyre elfogadottabb itthon, a rendszerünk pedig teljesen transzparens, hiszen a felhasználók publikusan értékelhetik, hogy mennyire elégedettek a szolgáltatásunkkal" - mondta el a startup vezetője, Csillik Timur.

 




Új koncepció
A Drukka egy hazánkban teljesen új koncepciót kíván meghonosítani a magyar piacon. A startup gyár, vagy startup stúdió modell lényege, hogy az innovatív ötletek megvalósításához nem csupán a kezdeti tőkét biztosítják, de komoly szakmai hátteret is. A stúdió párhuzamosan több startupot épít, a szakértő segítséget pedig egy állandó, profi fejlesztőkből, üzletfejlesztőkből, mentorokból és marketingesekből álló csapat biztosítja.

 

Forrás: http://figyelo.hu